"Olyan jó volt, mert ebben a darabban is voltak hősök (a kislány, a nyuszi), akik tényleg hősként viselkedtek..."
Kedves Munkatársaink!
Pár szóban írnék a mi előadásainkról.
Az egyik, amiért nagyon hálás vagyok a Palántával kapcsolatban, és ezt most nyáron/ősszel különösen tapasztaltuk is, hogy ez valóban felekezetközi misszió, és össze is köti a felekezeteket. Most nyáron illetve ősszel felléptünk református templomban, baptista imaházban, teljes evangéliumi gyülekezetben és a mi gyülekezetünk (Isten Gyülekezete) által Nagydoboson szervezett cigány-gyermektáborban.
Olyan hálás vagyok, hogy sok értékes emberrel ismerkedhettem meg ezek alatt az előadások alatt, hálás vagyok ezekért a kapcsolatokért. Olyan jó látni, ahogy Isten használja a különböző felekezeteket, és megáldja a szolgálatukat. Legutóbb a füzesgyarmati templomban léptünk fel, olyan jó volt hallani a lelkipásztortól a jó híreket, 240 gyermek iratkozott be a hittanoktatásra, az állami óvodában (szülői kérésre) beindult egy keresztyén csoport, a jelük a halacska, az óvónő keresztyén, és a lelkipásztor minden héten egy történetet mond el a Bibliából, amivel aztán egész héten foglalkoznak a gyerekek. Nagyon sokan eljöttek a bábelőadásra, nem csak gyerekek, de felnőttek is.
A bábdarabbal kapcsolatosan nekem jó élményeim vannak, többektől is hallottam, hogy mennyire jó ez a darab.
Sátoraljaújhelyen egy táborban nagyon nagy sikert aratott, a felnőttek tán még lelkesebbek voltak, mint a gyerekek. Vissza is tapsolták volna a bábokat, ha hagytuk volna :)
A bábosaink jól játszhatták a playbackre a darabot, mert többen is kíváncsian kérdezték, hogy melyikük volt a Sünike hangja? :) /azt gondolták, hogy élőben ment a hang is/
Nagydoboson a cigány-gyerektáborban egy héten át az volt a téma, hogy hogyan lehetünk hősök. A hét végén adtuk elő ezt a bábdarabot. Olyan jó volt, mert ebben a darabban is voltak hősök (a kislány, a nyuszi), akik tényleg hősként viselkedtek, és így nagyon beleillett a hét üzenetébe, a gyerekektől mikor kérdeztem, hogy na, szerintük kik is voltak a hősök ebben a bábdarabban, tudták is a választ.
Múlt pénteken az egyik debreceni iskolába kaptunk meghívást, ott adta elő a csapatunk a sünikés bábdarabot. Én a munkám miatt nem tudtam ott lenni, de a bábosok elmondták, hogy látszott, mennyire megérintette a közönséget a bábdarab, a tanárok között voltak, akik megkönnyezték. A gyerekek is nagy csendben figyelték az előadást, pedig egy olyan iskoláról van szó, ahol nagy számban vannak hátrányos helyzetű, nem megfelelő háttérrel rendelkező gyermekek.
Nagy bizonyság volt az is, hogy pont elég lett a nyalóka (a végén mindenkinek szoktunk osztani), figyelmetlen voltam, és elfelejtettem betenni utánpótlást, de hála Istennek pont jutott mindenkinek (nem tudtuk előre, hogy hány gyerek lesz).
Pár kép fent van az előadásokról:
http://picasaweb.google.hu/kolyokzsinor/2010Nyar#
Nagyváradon is voltunk bábozni...
Az Úr áldjon!
Sámuel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése