Kedves Olvasónk!
Egy igazi CSODA zajlik éppen most Magyarországon!
Lehet, hogy nem szól róla a tévé, és nem mondják be a reggeli rádióműsorokban, hogy mi történik épp ezekben a napokban... de egy biztos: csodálatos dolgok történnek!
A rohanó élet zaja, a sok stressz, sietség, a számtalan gond és az otthon befizetetlenül tornyosuló számlák terhe sokszor eltereli az emberek figyelmét arról, ami igazán fontos. Pedig a gyerekekből - nem is sokára - felnőttek lesznek, akik maguk a JÖVŐ, s akik abból a szeretetből fognak táplálkozni, amit gyermekkorukban kaptak. A gyerekek gyűjtik az információkat és a mintákat. Ha nem kapnak megfelelő mintát, nem lesz JÓ, amit kövessenek. Ha szüleikkel kevés időt tudnak együtt tölteni, és nem tudnak kivel beszélgetni - magányosak lesznek, és egy-egy nehéz helyzetben maradnak az osztálytársaktól kapott tanácsok, és saját kis gondolatok...
A Palánta Gyermek-Lélek-Mentő pedig ebben a világban, ebben a helyzetben áll a pedagógusok és a szülők mellé. Bábelőadásokkal, gyermekfoglalkozásokon keresztül bemutatja a gyerekeknek azt a Valakit, akire egész életükön keresztül, minden helyzetben számíthatnak, s Akinek egy jó terve van az életükre.
Javában zajlik és még kb. két hétig tart is a húsvéti bábidőszak.
Hogy mi történik?
Szerte kis hazánkban hős bábcsoportok érkeznek megy a helyszínekre. Sokszor lányok, gyermekes anyák, vagy épp gyerekek alkotják a bábcsoportokat. Van olyan is, aki törött, begipszelt könyökkel bábozza végig az iskolákat, óvodákat...
Nem egy nehézséggel s problémával küzdenek meg napról napra - de nem adják fel!
Elviszik az örömhírt a magyarországon élő gyermekekhez - akik szomjazzák, éhezik a szeretetet.
Ahogy megérkeznek, kipakolják az autóból a szükséges felszereléseket, behurcolkodnak az iskolákba, óvodákba, otthonokba... (van úgy, hogy a harmadik emeletre kell felcipelni a nem épp könnyű bábos és paravános zsákokat).
Összeállítják a bábfelszerelést, beállítják a reflektorokat, gondosan előkészítik a bábokat... és kezdődik az előadás.
Ahogy elérkezik az előadás kezdete, a gyerekek beözönlenek a tornatermekbe, nagy dísztermekbe, vagy épp bezsúfolódnak a lehetőségekhez képest legnagyobb - ám a létszámnak nem épp megfelelő szűk kis - terembe... ahány helyszín, annyi féle gyermek, annyi kis élet.
És országszerte szól az elmúlt évek - ha lehet ezt mondani - legcsodálatosabb éneke: a 'Van még esély!'. Gyerekek tapsolnak, énekelnek együtt a CD-vel.
És megkezdődik az előadás. A kicsik tátott szájjal nézik végig a morcos Süni bébi kalandját a Róka komával, Farkas Fannival és a csupa szív Kislánnyal.
Amikor a gyönyörű és hatásos zene megszólal, s a bábosok feltolják a színre az Úr Jézus árny-alakját, ahogy kitárt karokkal áll a gyermekekkel szemben... teljes csönd uralkodik a teremben.
A gyerekek nyitva felejtik a szájukat is, úgy nézik az előadást. És az evangélium, az örömüzenet bemegy a kis szívükbe: Jézus meghalt - ÉRTÜK halt meg, hogy ők szabadok és boldogok lehessenek. De nem maradt a sírban, hanem feltámadt harmadnapra! Ez a húsvét igazi üzenete!
A várva várt happy end sem marad el: a kis Süni Bébi megváltozik, megbánja a szúrós, sértegető beszédet, és elhatározza: innentől kezdve mindenkivel kedves lesz.
A történet könnyeket csal a nevelők, tanárok, óvónők szemébe is... Mert a kis Süni Bébi tényleg ennivalóan édes... a hangja, a karaktere, a színei... ez a darab egyszerűen telitalálat!
Mindenért hála legyen a Megváltó Istennek!
Aki minden időben ad - lehetőségeket, eszközöket a lelkek megmentésére!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése